lapozhato_MK_Hajra_Magyarok_kiadvany_2026_190x200mm - Flipbook - Page 45
A magyar horgászsport történetének egyik mérföldköve volt az 1967ben,
Dunaújvárosban megrendezett első hazai horgász világbajnokság.
Azóta sokat fejlődött a sportág, de az igazi fellendülés 2015ben,
a horgászszövetségi reformmal kezdődött. Akkor 15 országos bajnok
ságot rendeztek, míg 2025ben már 32t, évről évre növekvő versenyzői
létszámmal.
A MOHOSZ megújulása óta a bajnokságok száma több mint kétszere
sére, a versenyzőké közel ötszörösére emelkedett. 2025ben összesen
Minden, amit
a magyar versenysport-horgászatról
tudni kell!
2046 órát töltöttek versenyzéssel a hazai sporthorgászok. A magyar
csapatok a Nemzetközi Édesvízi Horgász Szövetség világversenyei
nek állandó és eredményes résztvevői, így a nemzetközi mezőnyben
is elismertek.
Egy-egy ilyen kiemelt esemény nemcsak sportértéke miatt fontos:
a turizmus, különösen a horgászturizmus és a versenysportturizmus
motorja is, amely hozzájárul Magyarország nemzetközi elismertségéhez.
Magyarország Kormánya elfogadta a Magyar Országos Horgász Szö
vetséggel közösen kidolgozott, 2030ig szóló Nemzeti Horgászturisztikai
Stratégiát, amely 24 milliárd forinttal támogatja a horgászközösségek
erősítését, a horgászturizmus fellendítését és a fejlesztések bővítését.
Az elmúlt tíz évben
világversenyeken
125 fényesen csillogó érmet
szereztek sportolóink,
köztük 44 csapat és egyéni
világbajnoki címet.
Ezek a sikerek tették lehetővé,
hogy Magyarország az össze
sített édesvízi horgász világ
ranglistán folyamatosan
dobogós helyen állt
az elmúlt három évben.
2025 a világversenyeken
megszerzett 22 éremmel –
11 arany, 6 ezüst, 5 bronz
– a horgász versenysport történetének
eddigi legeredményesebb éve volt.
Hajrá, magyarok! | 45